Nietzsche szöveg

Nietzsche művében főként a megbocsátásról, szenvedőkön való segítségről ír.
Szerinte a megbocsátás azért nem célszerű, mert azt nem tudjuk mi megbocsátani, amit maga ellen tett az elkövető, bűnös. Szerinte a legtöbb rossz döntés szánakozás hatására történik.
Szintén vallja, hogy a szenvedőkön nem szabad segíteni, mert ezzel a becsületüket romba döntjük. Ezen szabályok nem betartása az emberiség legnagyobb hibája, mivel Nietzsche szerint, emiatt keveset tud csak örülni az ember.
Nietzsche elméletei szerint az egymás ellen ártás is megérthető, mert ezen át vezet az út az igazi nagyság elérése felé.

Ady: Lédával a bálban

Lédával a bálban

A vers műfaja: haláltánc, mely egy középkori műfaj és a halál, elmúlás, mindenható hatalmát érzékelteti, mutatja be.

Ady 1907 januárjában írta a verset Párizsban.

A vers megírásában valószínűleg nagy szerepe volt a párizsi bohém, bálról-bálra járó, mulatozó, életmódon kívül az ekkorra már Lédával megromló, gyakori veszekedésekkel teli, kapcsolata is. 

A versben egyszerre láthatjuk a vidám Párizst és Ady csalódottságát, érzelmi krízisét.

Ennél a versnél is jelentős hatása van Ady polgárpukkasztó stílusának.

Vershelyzet: 

Egy vidám báltermet láthatunk, szerelmes, táncoló párokkal, ahova belép Ady és Léda, fehér arccal, fekete ruhában ( „Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk”), mely meghökkenti a bálozókat. A teremben valósággal megfagy a levegő („Elhal a zene s a víg teremben”).

Ebben a műben is fontosak az ellentétek, lényegében az egész vers Ady és Léda komorsága és Párizs vidám hangulata között lévő ellentétre épül.  Párizs az élet örömeit, a szerelem boldogságát szimbolizálja, Adyék pedig mindennek az elmúlását.

A műben rengeteg ellentétpár található:                          „Sikolt a zene” – „Elhal a zene”

                                                                                           „rózsakoszorús” – „sötét fátyollal”

                                                                                          „boldog, forró, ifju pára” – „Rettenve…                                                                                                                                             sírva, dideregve"

Szimbolista műelemzés

Nyelvtan hf.

Varró Dániel: Szívdesszert

"És az egész világ csak linkgyűjtemény,
s a dolgok benne linkek -
kattintsak bárhová, folyton te tűnsz elém,
te vagy honlapja mindnek."

Petőfi dia

https://drive.google.com/file/d/0B-BX9N5a2pA6LUpzdlNWeDRCeGM/edit?usp=sharing

Himnusz Szózat összehasonlítás

Himnusz, Szózat:

                                           Összehasonlító elemzés

A magyar költészet két legkiemelkedőbb alkotásának tekinthetjük Kölcsey Ferenc Himnuszát és Vörösmarthy Mihály Szózatát. Mindkettő költemény a romantika korában íródott, és a himnusz műfajra nem jellemző módon kifejezetten melankólikus, szomorú érzelmekkel teli költemények.

Keletkezése:

Habár mindkét mű ugyanabban a korban született a pár éves eltérésnek is fontos szerepe van. A Himnuszt Kölcsey 1823-ban írta, stílusában szerepet játszott a bécsi kormányzat berendezkedése is. A bécsi vezetés egyre kevésbé vette figyelembe a magyarok érdekeit, a nemesek pedig csak saját érdekeiket figyelték.

Míg Kölcsey ennek a folyamatnak csak a kezdetét érezhette a Himnusz megírása alatt addig Vörösmarthy a Szózat 1836-os megjelenésével az ország helyzetének mélypontján írta művét, többek között Kossuth Lajos letartóztatása az országgyűlés megszakítása is befolyásolhatta Vörösmarthy érzésit.

Stílusa, műfaja, felépítése:

Mindkét költemény műfaja óda ezen belül a Himnusz himnusz, a Szózat pedig közösségi óda.

Mindkét költeményt jellemzik az óda általános típusára jellemző formák, többek között az emelkedett hangvétel, a magasztos tárgy és a megszólító stílus, és az érzelmi ellentétek is.

A Himnusz Istent szólítja meg segítségért fohászkodva, könyörögve. A mű alapján kijelenthetjük, hogy Kölcsey szerint Isten alakítja a történelmet ezért kell hozzá fohászkodnunk segítségért is. Ez a fajta gondolkodásmód származhat egy XVI. századi verstípus ismeretéből is. A jeremiad a bűn és bűnhődés kapcsolatával, és a sorscsapások isteni büntetésével foglalkozik.

A műben rengeteg ambivalens érzelmet, kapcsolatot fedezhetünk föl. Kölcsey leírja a múltbéli erősségeinket, és hogy bűneink miatt büntet minket most Isten. A vers szerint az erő mérvadója a harci győzelmek száma.

A Szózat ezzel valamilyen szinten ellentétben nem Istenhez szól és nem is fohászkodó hangvételű. Vörösmarty a magyar népet szólítja fel a megfelelő erkölcsi helytállásra.

Ez a költemény is fontosnak tartja a múltat, történelmünket, de kicsit más szempontból közelíti azt meg. Vörösmarty inkább azt emeli ki, hogy megérdemeljük, hogy hazánk földjén éljünk, mivel megharcoltunk, megszenvedtünk már érte.

Szerkezezi jellemzők:

Mindkét vers keretes szerkezetű, a keret a Himnuszban az első és az utolsó versszak, az utolsó versszak kisebb módosításával Kölcsey megerősíti a hitet miszerint a magyar nép sorsa Istentől függ, de valamelyest elbizonytalanítja a beszélőt, hogy megérdemeljük-e az isteni segítséget.

„Isten áld meg a' Magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e' nép
A' múltat 's jövendőt!

Szánd meg Isten a' Magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e' nép
A múltat 's jövendőt!”

A Szózatban az első kettő és az utolsó kettő versszak a keret, míg az első és az utolsó megismétlődik, addig az utolsó előttin változtatott a másodikhoz képest Vörösmarthy, mellyel hasonló célokat akart elérni, mint a Himnuszban Kölcsey, vagyis az előzőleg megfogalmazott gondolatok megerősítését.

„Hazádnak rendületlenűl

Légy híve, oh magyar-.

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell...

Légy híve rendületlenűl

Hazádnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.”

Nyelvezetében hasonló a két vers, mindkettőben gyakori a romantikus túlzás.

A Himnusz trochaikus versszerkezetű, 7 és 6 szótagú sorok váltakozásával.

A Szózat jambikus szerkezetű, 8 és 6 szótagú sorok váltakozásával.

Hatás:

A két mű nemzetünk két legfontosabb énekévé vált, minden nemzeti eseményen hallható. A Himnuszt Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben, a Szózatot pedig Egressy Béni 1843-ban.

Portfólió 6.feladat

Az önálló feladatot elkészítettem, zenét szereztem romantikus stílusban.

https://soundcloud.com/zsombor-frank-1/elkzbeksw0i3